Chapter 9 (részlet)

Sziasztok... Nos, nagyon sok ideje nem hoztam részt, és ennek oka van, nagyon sajnálom! Én úgy gondolom, hogy nem vagyok ehhez az egészhez jó, nem vagyok olyan író, mint a többiek, laposan, sablonosan írok, egyszóval az egész rossz. Folytatom, mert megígértem magamnak, hogy ezt befejezem, bár az írói válság és a tanulás miatt nagyon lassan fog ez menni. Szóval, aki még olvassa ezt a blogot, attól bocsánatot szeretnék kérni, igyekszem. Ami pedig ezt illeti... Unalmas, béna, sorolhatnám még. Nem akartam tovább húzni az időt, ennyi van kész ebből a részből. Nagyon sokat jelentene nekem néhány visszajelzés, arra kérlek benneteket, hogy ha tudtok, akkor írjatok nekem egy rövid, esetleg hosszú, őszinte kritikát. Köszönöm! És bocsánat a kisregényért, íme a részlet. :)

- Üljetek le! – parancsolta tekintélyt igénylő hangon, mi pedig teljesítettük kérését. – Fent vagytok az egész neten… Fel tudjátok fogni? Egyáltalán felvállalnád a kapcsolatodat, Harry? – nézett a megszeppent göndörkére, aki igazából nem is volt ijedt, amint kiderült a szemei körül könnyen észrevehető nevetőráncokból.

- Én felvállalom – kúszott halvány mosoly a szájára.

- Én… Kell egy kis idő nekem, de az igen felé hajlik.

- Hát akkor áldásomat adom rátok, fiatalok! – vigyorodott el.

- Mindig azt a szót használja, hogy ’fiatalok’? – suttogtam Harry fülébe, visszaemlékezve az ominózus pillanatra, amikor a Direction házban aludtam, és reggel berontott.

- Mi? – visította Louis. – Megcsalsz? Együtt vagytok? – imitált sírást, mi pedig döbbenten néztük végig a jelenetet. Egyébként a sminket nem szedte le továbbra sem. – Hát akkor gratulálok! – jelent meg óriási vigyor az arcán. – Aztán majd csak óvatosan – húzogatta a szemöldökét.

- Louis – ráztam a fejem rosszallóan. – Köszönjük, de hivatalosan nem hiszem, hogy együtt vagyunk – néztem Harry-re, tőle várva a választ, hogy igen vagy nem, de ő úgy nézett rám, mintha nem tudná, hogy mire gondolok, pedig nyilvánvaló volt.

A többiek is gratuláltak, ölelgettek. Nagyon aranyosak voltak. Mivel ilyenben még soha nem volt részem, kínosan és kissé illetődötten álldogáltam egyik lábamról a másikra. Ezt Hazza is észrevehette, mert félve megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Persze, hogy minden rendben van, csak mindjárt elájulok a tökéletes – ezek szerint még nem hivatalosan – barátomtól, ráadásul elég nagy feszültségnek voltam kitéve, de lehet, hogy csak én tudtam be annak a zavartságom miatt. Egy óra múlva, miután kellően kihülyéskedték magukat a fiúk az eddig nem hosszú életű kapcsolatunkon, Paul ragaszkodott ahhoz, hogy hazamehessen a hangzavarból. Nem viccelek, komolyan fogságban tartották szegényt.

Komótosan mentünk be Harry szép, rendezett szobájába. Ledőlt az ágyra, és a plafont kezdte el vizslatni.

- Lennél a barátnőm? – kérdezte reménykedő arccal.

- Öhm… - sütöttem le a szemem. Igazából nagyon szívesen mondtam volna igent, de azt hiszem, hogy így is eléggé előrehaladtunk, nemhogy együtt legyünk. Csak szép lassan. – Harry, ezt megbeszéltük… Nem mehetünk ilyen tempóban. Alig pár napja ismerjük egymást – birizgáltam az ágynemű sarkát.

- És én az alatt a pár nap alatt beléd zúgtam – pirult el.

- Bizonyosodj meg az érzéseidben, az után mondd ki.

- Rendben – sóhajtotta. – Azért eljönnél velem ma randizni? – kúszott szívdöglesztő mosoly az arcára.

- Hm, nem is tudom… - húztam az agyát. – Végül is, miért ne?! – somolyogtam én is. Miután nagyon boldogan tudomásul vette, hogy ma este vele megyek vacsorázni (hú, de nagy dolog… Vagyis én nem vagyok nagy szám, szóval nem értem, hogy miért van annyira oda), hazamentem készülődni. 

Chapter 8

Akinek tetszik, az légyszi komizzon, és szurkoljatok, mert ma helyesírási versenyre megyek. Jó olvasást. :) xx

*Hilary szemszöge*

Egy hét telt el a durván 2 (!!) perces csók óta. Azóta kétnaponta találkozom Harry-vel, ha csak öt percet is. Eddig még nem emlegettük fel (hiszen, ez mindkettőnknek kínos és Harry köztudottan egy nőcsábász, bár én nem annak ismerem), de én meg szeretném ezt beszélni. Jó lenne tudni, hogy valóban mit is érez irántam; barátság, vagy szerelem? Néha én is úgy érzem, szerelmes vagyok, de ez most más... Egy egészen furcsa érzés. Liftezik a gyomrom, és csak rá tudok gondolni. Minden dologról ő jut eszembe. Tegnap a boltban megláttam egy csomag gofrit. Ki csinált nekem gofrit? Hát persze, hogy Harry! Amikor nem a göndörkével találkozgattam, akkor a többi One Direction taggal. Természetesen magammal vittem Destiny-t is, aki szokásához nem hívően tudott normálisan viselkedni a közelükben, nem kezdett el sikongatni azonnal, csak két perc múlva, amikor Louis megszólította. Rekord. 
Gyorsan és felszabadultan szaladtam le a lépcsőn a Harry-vel vásárolt, XXL-es méretű Superman-es pizsama felsőmben és egy alsóneműben. Anya természetesen már talpon volt (mi az hogy természetesen?! Mindig én vagyok a koránkelő), és reggelit készített. 
- Jó reggelt. Mi történt? Csak nem egy kerti törpe elől szaladsz? - kuncogott. 
- Jó reggelt neked is. Hogyne, egy műanyag tárgy elől rohanok, mint az eszeveszett. Különben nem is szaladtam, hanem inkább ugrándoztam. Ja, és nem szép dolog felhasználni ellenem a félelmeimet - duzzogtam, mint egy ötéves, de legbelül jó nagyot nevettem a gyermekkori emlékképekre visszagondolván. Három éves lehettem, amikor reggel kimentem az udvarra, hogy meglocsoljam a saját virágoskertemet, mert már kora tavasz volt. Éppen a kerti törpénk mellett szaladtam el egy locsolókannával a kezemben, és hallottam egy - állításom szerint - ördögi kacajt, amiről azt hittem, hogy a dísztárgy, miközben apa volt, de utána odajött hozzám, felkapott, és megdicsért a szorgosságomért. Nagyon hiányzik apa, de ez ellen már nem tehetek semmit. 
Az elmélkedésem közepette elkezdtem enni a szokásos gyümölcssalátámat, és észre sem vettem. 
- Hol jársz? - nevetett anya, miközben a kávéját szürcsölgette.
- Á, csak az emlékek.
- Értem. Mit csinálsz ma? Jönni fog Harry? Esetleg te mész hozzá? - Említettem, hogy az utóbbi időben nagyon is megkedvelte Hazzát?! Bár, ha szülő lennék, nagy valószínűséggel velem is ez lenne, hiszen ő nagyon tisztelettudó, és az utálkozóknak is szimpatikus, akkor is, ha tagadják.
- A parkba megyünk, beszélgetni - szúrtam bele a villámat egy banánkarikába.
- Hm. - A szülők néha elég furcsák. 
Az első főétkezés után felrohantam a szobámba, hogy keressek magamra egy elfogadható göncöt. Rápillantottam az órámra, ami fél kilencet mutatott. Ez azt jelenti, hogy még van egy órám kisétálni a parkba. Az első kezembe akadó ruhaanyagot kirántottam a szekrényből, és fel akartam venni, de ez elég rossz ötlet volt, ugyanis nyáron nem kell harisnya (?). Úgy gondoltam, hogy majd tusolás és mosakodás után eldöntöm, mit veszek fel. Végül egy királykék, feliratos póló, és egy farmershort mellett döntöttem. A szép ruhadarabot halvány sminkkel és néhány kiegészítővel koronáztam meg. 
Kiléptem a házból. Az udvaron csak úgy zöldellt a fű, a virágok színesen ragyogtak, ahogy a Nap is. Az előre megbeszélt helyhez siettem, ahol már Harry várt. 
- Szia! - köszönt vidáman. Ugyanezt tettem én is, majd leültünk a padra. 
- Figyelj, én... - szólaltam meg két percnyi kínos csend után, de nem tudtam befejezni a mondatomat, mert belevágott a szavamba.
- Szeretnék bocsánatot kérni azért, hogy csak úgy... - kereste a megfelelő szót. - Letámadtalak. - Megtalálta. - Azt hiszem, érzek irántad valamit, ami több, mint barátság - mondta az általam várt választ. Harry, hogy neked micsoda humorod van! 
- Khm - köhintettem. - Lehet, hogy én is... De lehet, hogy nem - kapálóztam a lábaimmal. - Ha igaz, amit mondtál, majd kiderül a tetteidből. - Hogy én milyen ördögi vagyok! Szegény srác szenved (haha azért annyira nincs szüksége rám), miközben velem is ez történik, és én próbára akarom tenni. Balfék. Mármint, én. 
Elmosolyodott, ami nem jelentett rosszat. 
- Rendben. Elmegyünk valahova?
- Persze, menjünk!
Nyugodtan kezdtünk el sétálni ide-oda. Két óra múlva kikötöttünk még egy parkban, ami tömve volt szerelmespárokkal, gyerekekkel és a szüleikkel. Leültünk egy padra, ami egy szökőkút mellett volt elhelyezve. Fél óra elteltével már kellően kibeszélgettük magunkat, és indulni készültünk. 
- Állj meg a szökőkút előtt, csinálok egy képet - jelentette be, de valamit nagyon "bemért" a szemével. - Vigyázz! - kiáltotta, majd belelökött a szökőkútba. Mikor feljöttem a felszínre, dühösen néztem Hazzára, aki csak kacagott. 
- Bocsi, de... kö-ze-lí-tett feléd egy dongó! - mondta szaggatottan, mert nevetés közben aligha lehet beszélni. Állj csak meg, te göndör, visszavágok!
- Ha abbahagyod a nevetést, akkor megcsókollak - ajánlottam fel, és erre egyből elcsitult, és megindult felém. A kis naiv! Mikor elém ért, és arra várt, hogy odahajoljak, fogtam, és félig-meddig belehúztam a vízbe, csak annyi volt a baj, hogy ő túl erős ahhoz, hogy valaki csak úgy rángassa. Megadtam magam, elengedtem izmos vállát. 
- Na, jól van - kapta fel a fejét a sekély víz alól, majd önszántából bemászott a szűk helyre. - De ezért jutalmat kapok, ugye?!
- Hogyne! Gyere ide - tártam ki a karjaim, de amint szomorúan nézett rám, leengedtem őket. - Mi a baj, Harry baba? 
- Másra számítottam Hil baba. - Ó, csak nem azt hitte?! Pedig jó lett volna. Egyébként, mit babázzuk egymást?!
- Ó, Styles - mondtam, de amint kiejtettem a számon, odalépett hozzám, és megcsókolt. Khm. Hossssssssszan. Én még idő előtt elkaptam a fejem, és a tekintetemmel zavartan az övét kerestem. Csak ott állt, és vigyorgott, mint a tejbetök. 
- Én csak puszit akartam adni - tettem karba a kezeimet rosszallóan. 
- Ő... öhm, bocsánat - sütötte le a tekintetét. 
Néhány perc múlva kikászálódtunk a - szerencsére - tiszta vízből, és kiültünk a napra. Egy ideig szótlanul ücsörögtünk egymás mellett.
- Igazán semmi baj - szólaltam meg kedves hangszínnel. 
- Tessék? - rázta meg a fejét. Bizonyára eléggé el volt merülve a gondolataiban 
- Semmi, semmi...
Miután mindketten megszáradtunk, feltápászkodtunk és hazaindultunk. Akkor már megtört a jég, mindenről beszéltünk, ami csak eszünkbe jutott. Még politizáltunk is! Már ha az annak számít, hogy kitárgyaltuk a gyorshajtási törvényeket. (:D)
- Nem jössz be?
- Hát, hogyha a hiányzom a fiúknak...
- Ne is mondd! Mindig azt hajtogatják, hogy "hiányzik anyuci", mióta kitakarítottál és főztél nekik - nevetett, majd benyitott a házba. Máskor olyan, mintha bomba robbant volna, de most elképesztően rend volt. 
- Sziasztooooook! - kiáltottunk be egyszerre. Pár másodperc múlva megjelent előttünk két fiú a négyből. 
- Pillanat, Niall még sminkeli Louis-t - mondta Zayn. Ez egy meglehetősen érdekes mondat volt, de rájuk hagytuk, addig a pillanatig, amíg ki nem jött Louis. 
- Hellóka - mondta elvékonyított hangon, mire szó szerint kitört belőlünk a röhögés. - Szép vagyok?
- Hogyne. Szép vagy, mint egy álom. Mint egy rémálom - vihogtam, de ő ezen megsértődött, és sírást imitálva berohant a szobájába egy magassarkúban (?).
Még néhány órát elvoltam náluk, de már elkezdett esteledni, ezért összeszedtem magam, és hazafelé kezdtem indulni, amikor megcsörrent Hazz telefonja, és elment telefonálni. Gondoltam, megvárom. És meg is vártam, csakhogy nem túl jó hírrel jött vissza. 
- Paulnak beszélnie kell velünk - szegezte rám a tekintetét. 
Na, ne! Ugye nem kaptak le minket a fotósok?!

Komi, ha tetszik :)

Chapter 7

Sziasztok! Végre, tavaaaaasz! Hosszú idő után, de visszatértem, és tátátááá itt az új rész! :)
Bocsi, de ez most igencsak gyenge lett. Ha tetszik, akkor kérlek, komizzatok, hogy tudjam, mi a véleményetek! xx

Az esőtől csúszós úton lassan mentünk a fekete autóval. Az ablakon keresztül néztem a londoni fiatalok forgatagát. Gyanítom, hogy éppen szórakozni indultak, mert (már) nagy hanggal szaladgáltak ide-oda. Néhány épületből színes fények szűrődtek, és hangos zene hallatszott ki. Az ég már beszürkült, és csak a Hold, meg a villanyoszlopok világítottak. A levegő tiszta és friss volt.
- Biztos elmenjünk? Elég sápadt vagy - mondta Harry, miközben megállt a piros lámpánál. Bevallom, nem éreztem magam valami fényesen. Minden héten egyszer megörvendezhetek a fejfájásnak. Hurrá.
- Hát, mostmár ne forduljunk vissza, menjünk, ha nagyon rossz lesz a helyzet, akkor fogok egy taxit, és haza megyek - varázsoltam halvány mosolyt az arcomra. 
A piros narancssárgára, majd pedig zöldre váltott, és elindultunk. 5-10 perc múlva a Funky Buddha elé értünk, ahol már javában folyt a buli. Leparkoltunk, és udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Óvatosan kiszálltam, de abban a pillanatban el is veszítettem az egyensúlyomat, és minden érzékszervem feladta a szolgálatot...

*Harry szemszöge*

A kórházban ülök egy lánnyal a karjaim között. Az orvos azt mondta, hogy megvizsgálja, és hazavihetem. Szóltam már az anyukájának is, aki megkért, hogy ne hagyjam egyedül Hilary-t, mert nincs otthon. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, de nagyon aggódtam érte. 
Az orvos megérkezett, és meg is vizsgálta. Ezt a "kis balesetet" azzal indokolta, hogy nem ivott elegendő folyadékot, és valamelyik nap nagyon megerőltette magát. De az is okozhatta, hogy felgyorsult a szívverése. Kérdéses, hogy éppen melyik történt. 
Ahogy Emily (Hil anyukája) megkért, hazavittem Hilary-t, mármint hozzám, és lefektettem a franciaágyam egyik oldalára, majd betakartam. Ahogy néztem az immár egészséges bőrszínnel rendelkező, békésen szuszogó lányt, akaratlanul is elmosolyodtam. Ez nem tartott sokáig, ugyanis eszembe jutott, hogy nem szabad beleszeretnem. Később mélységesen megbánnám, látom előre. De őt hogy lehet nem szeretni? Kedves, vicces, figyelmes... A külsőről ne is beszéljünk. A hosszú barna haja mindig fényes, és dús. Szemei kékek, mint a hupikék törpikék (micsoda hasonlat). Meg minden más. Néha feltámadnak bennem azok a gondolatok, amik azt mondják, hogy nem kellene meggondolatlanul döntenem, de ugyanakkor ott vannak azok is, amik azt mondják, hogy a szívemre kell hallgatnom. A legtöbb esetben persze az utóbbi nyer. De ilyen esetben... Lehetetlen megpróbálni. Illetve, a próbálkozás ilyenkor nem számít. Viszont kockázatos. Csak abban az esetben lehet belekezdeni (a lehetetlenbe), hogyha teljesen biztosak vagyunk az érzésekben. Különben az egész egy nagy csalódássá növi ki magát, és úgy érezzük, hogy az egész életünk pár nap volt. Szó szerint. Csak pár nap, amit semmittevéssel vagy a fájdalom leküzdésével töltöttünk. Alig tudom elhinni azt, ami történik, de ez a kegyetlen igazság, és nem sokáig lehet színlelni. Az utolsó pár hónapban, amik valójában évek, meg kell adni a lehetőséget, és kihasználni azt, ami van.
- Harry - nyöszörgött az eddig alvó lány, ezzel kizökkentve az értelmetlen elmélkedésemből.
- Hm? - néztem rá kedvesen. Ez hiába volt, ugyanis mire válaszolhatott volna, újra álomba szenderült. Úgy gondoltam, hogy hamarosan felkel, így lementem a konyhába, és készítettem neki egy igazán könnyű reggelit. Mivel már szinte reggel van. Pontosabban hajnali hat óra, de ha már úgyis felkel... 
Tehát nekifogtam a gofri készítésnek. Miközben sült, vizet tettem a vízforralóba, teakészítés céljából. A végeredmény, hogy is mondjam... Nem lett rossz. Kívülről legalábbis. Az édes tésztát lekentem nutellával, és raktam mellé néhány epret, a látszat kedvéért. A tea meg nagyon Brit lett. Igazából, fogalmam sincs, hogy ezzel mit akartam kifejezni, a lényeg az, hogy Brit. Angolos. A reggelit egy tálcára száműztem, és egyensúlyozva lépkedtem be a szobába. Ahogy letettem az éjjeliszekrényre, arra lettem figyelmes, hogy Hilary szempillái... Rebegnek. Mintha tudatosan rebegtette volna őket, de látni lehetett rajta, hogy nem volt magánál. Lehet, hogy csak rosszat álmodott. Ez a jóslat azonban két perc múlva hamisnak bizonyult. Nem bírtam ki, ezért simogatni kezdtem a haját. Fürtjei könnyedén siklottak át hosszú ujjaim között. Halvány mosolyra húzódott a szája, ami engem ugyanerre késztetett, és felnyitotta a szemhéját. 
- Tetszik a hajam? - kuncogott.
- Igen. Milyen samponnal mosod? Érdekelne - tettettem, hogy engem ugyan nem érdekel a haja, csak azért néztem, mert azt szeretném, hogy az én hajzuhatagom (ha ki van vasalva, igenis annak lehet nevezni) is úgy nézzen ki.
- Nem versz át, te kis huncut.
- Huncut vagyok? Oké. Akkor az is leszek! - mondtam egy ördögi kacaj kísértében, aminek következtében hangosan kezdett nevetni. Hát, így is lehet rá reagálni.
- Na, de most, hogy ezt lezártuk, megkérdezhetném, hogy miért vagyok egy idegen szobában, azon belül egy idegen fekvőhelyen? 
- Öhm, hát... - be se fejeztem a mondatot, hanem a kezeimet gyorsan az oldalához vezettem, és elkezdtem csikizni. Lassan áttértem a hasára, amire hangos vihogással reagált. 
- Neee, neeeeeee! - tiltakozott kapálózva.
- Megígértem, hogy hunci leszek - tártam szét a karomat, ami hiba volt, ugyanis így könnyen vissza tudta adni a nekem járó büntetést. Hirtelen rámugrott, és csikizni kezdett. Csak annyi volt a baj, hogy nálam ez nem működik. Szomorúan vette tudomásul, hogy ez nem jött össze neki. 
- Ajj - szomorodott el. 
- Hoztam reggelit - mutattam a kis szekrény felé, és egyből felvidult. Mikor a tálcáért nyúlt volna, megállítottam a kezemmel. 
- Nana. Ahhoz, hogy kiérdemeld ezt, még hagynod kell, hogy 2 percig csikizzelek.
- Akkor eszem otthon - dobta be az adu ászt. Pedig én csak le akartam taperolni, cirka két percig... Na jó, Harry, állítsd le a perverz fantáziádat, és koncentrálj a belső szépségre. 
- Jó, akkor edd meg - adtam be a derekam. 
Fél óra múlva már üdén szaladgált ide-oda a galaktikus mintájú legging-es lány. 
- Reggel van, menjünk el valahova - kérlelt. 
- Jó. De még is hova akarsz menni reggel háromnegyed hétkor? 
- Starbucks? Ha már itt nincs kávé... - nézett rám rosszallóan, én pedig azon gondolkodtam, hogy jó ötlet-e koffeint itatni egy olyan lánnyal, aki már eleve is éjjel-nappal pörög. 
- Jó ötlet. Azonban, arról ne feledkezzünk el, hogy az orvos szerint a szívverésed nagyon felgyorsult. 
- Naaa, légyszi - nézett rám kiskutya szemekkel, amik egyszerűen elllllllllenállhatatlanok. Sok 'l' betűvel. 
- Maradjunk itthon - simítottam meg a haját. 
- Jó - adta be a derekát, és felállt, miközben visszaállította a haját az eredeti állapotába. Lassan odasétált a dohányzóasztalon hanyagul fekvő kistáskájához, és kivette belőle a telefonját. A pötyögéséből annyit észleltem, hogy egyszer csak megszólalt az I love it című... dal? Na, annak nagyon nem nevezhető. Végül is, a lényeg az, hogy idétlen rángásba kezdett, ami átalakult tánccá. Már ha az ugrándozás annak nevezhető. Egy pillanatra megállt, amikor észrevette, hogy vigyorogva bámulom. Rosszallóan megrázta a fejét, és így szólt:
- Nade Harry, mondták már neked, hogy illetlenség diszkréten bámulni egy lányt?! - rakta csípőre a kezét, de egy másodperc múlva vissza is vette onnan, és apró kézmozdulatokkal jelezte, hogy menjek. Nem álltam fel, inkább hagytam, hogy ő ráncigáljon fel. Odalépett hozzám, és nyújtotta a kezét. Másodpercekig csak kémleltem, ő pedig elkerekedett szemmel nézett. Egy ideig még várt, de amikor a refrén következett, újra teli torokból üvöltötte, hogy "I don't care I love it!", amíg én fetrengtem a nevetéstől. Ő aztán érti a dolgát; ha kell, elvarázsol, máskor pedig egyszerűen csak jobb kedvre derít. A szám végén fáradtan huppant le mellém a kanapéra. Miközben kifújta magát, kezdetét vette Alicia Keys Girl On Fire című dala (igen, ezt lehet annak nevezni). Hilary lélegzetvétele visszaállt az eredetire, és elkezdett énekelni.

This girl is on fire
This girl is on fire
She's walking on fire
This girl is on fire

Looks like a girl, but she's a flame
So bright, she can burn your eyes
Better look the other way
You can try but you'll never forget her name
She's on top of the world
Hottest of the hottest girls say

Egyszerűen gyönyörű. Gyönyörű ő, a hangja, és egyszerűen... Minden, ami vele kapcsolatos.

Oh, we got our feet on the ground
And we're burning it down
Oh, got our head in the clouds
And we're not coming down

És ekkor... ekkor történt az, amire már a megismerkedésünk óta vágyom. Megcsókoltam.

This girl is on fire
This girl is on fire
She's walking on fire
This girl is on fire

Nehari, ez nagyon gagyi rész lett, igazából azt sem tudtam, hogy mi legyen benne, csak úgy írtam. :D

Ha tetszik, akkor tetszik+komi!! :))

Második díjam :)

A díjat köszönöm V. xx-nek :)

Szabályok: 

- Írj magadról 11 dolgot!

- Válaszolj 11 kérdésre!

- Írj 11 kérdést!

11 dolog rólam: 

1. Nagyon alacsony vagyok

2. A szívem annál nagyobb

3. Van egy testvérem, akinek a hátára rá van tetoválva az arcképem *____*

4. Utálom a tesit

5. A humán tantárgyakat részesítem előnyben

6. Az osztályom bohóca vagyok

7. Titkon annyira reménykedek, hogy a 1D-ből valaki a férjem lesz, hogy kezdem elhinni :'D

8. Ki nem állhatom a Twilight-ot, és az egyéb vámpíros filmeket.

9. Szeretnék majd az Oxfordon tanulni (szép, szép álmok...)

10. Imádok zongorázni

11. Önbizalom hiányos vagyok

11 válasz:

1. Kedvenc előadód?

Ha nem együttes, akkor Cher Lloyd. :)

2. Szoktál álmodozni?

All day, all night. :D

3. Nyertél már valamit életed során?

Sok mindent. 

4. Mit hallgatsz ebben a pillanatban?

A telefonom csörgését :'D

5. Van olyan személy akit utálsz?

Maybe.

6. A lassú vagy a gyorsabb zenéket szereted?

Nehéz döntés. :)

7. Mikor döntötted el, hogy írni akarsz?

Úgy fél éve.

8. Szereted a színes dolgokat?

Igen, de leginkább az egyszínű cuccok híve vagyok. :)

9. Jellemezd magad egy szóval!

dilisbalszerencsésügyetlen :D

10. Kedvenc cipő márkád?

Adidas... Bár, mivel lány vagyok, soha nem hordok olyat. Nevermind.

11. Életed legszomorúbb eseménye?

Sok volt, nem tudom kiválasztani.

11 kérdés:

1. Mit tennél, ha megtudnád, hogy holnap meghalsz?

2. Szerinted kinek a könyvei jobbak : Leiner Lauráé vagy Meg Cabot-é? 

3. Kedvenc parfümöd?

4. Kiskorodban melyik volt a kedvenc nyelvtörőd? :)

5. Hányas tanuló vagy?

6. Mit csinálsz a szabadidődben?

7. Van "alvós macid"? :D

8. Ha igen, mi a neve?

9. Milyen foglalkozást szeretnél csinálni felnőtt korodban?

10. Mit gondolsz a 1D-s srácok tetkóiról?

11. Kedvenc meséd?

Akiknek tovább küldöm:

Love of the Hell

I need to be perfect

Bocsi, hirtelen csak kettőt tudok. :c

Egyébként, ha minden igaz, ma tudok hozni részt, mert egy ideje nem volt. xx

Chapter 6

1. Úristen, nagyon-nagyon köszönöm az általatok hagyott 8 kommentet! Ha így folytatjátok, akkor lesz kedvem a blog folytatásához. ;) Szóval köszönöm!♥
2. Ez a rész szerintem egy kissé elcsépelt, de ez tetszik eddig a legjobban. Ha figyeltek, akkor le lehet szűrni belőle 1-2 infót az elkövetkezendő részekhez. Ha észrevettétek, akkor írjátok meg komiban, hogy észrevettétek, de ne írjátok le, hogy mi az! :)
3. Rájöttem, hogy veletek szemben nem vagyok túlságosan... Kedves. Mármint úgy értem, hogy soha nem kérdezek rólatok semmit, stb... Szeretnék ezen változtatni. :)
Szóval, jó olvasást a részhez. :)
Ps.: Milyen napotok volt? Mentetek suliba? :) xx

Nem kapcsolódik a részhez, de aww♥

A meleg késődélutánban óvatosan léptem ki az ajtón, hogy ne lépjek rá az újdonsült fekete cicánkra, akit egy pillanatra a kezembe vettem, és megsimogattam. Észre sem vettem, hogy Haz már ott vár a kapun kívül, viszont ő észrevett engem.
- Az ott egy macska? - sipította köszönés nélkül, mire én ijedt fejet vágtam a meglepődöttségtől.
- Hát... Meg kell tudnod, hogy ez egy... Ne lepődj meg! - húztam az agyát. - Egy közkedvelt négylábú, emlős élőlény, ami nyávogó hangot ad ki - gúnyolódtam, és hogy teljesen hiteles legyen, nyávogott is egyet az előbb említett Fluffy. Biztos megérezte, hogy ezt kell tennie.
- Add ide - emelte ki a kezemből, és elkezdte simogatni, ami doromboló hangokat váltott ki belőle, ráadásul még olyanokat is mondott neki, amik növelik az így is hatalmas egóját. Látszott rajta, hogy tényleg szereti az állatokat, főképp ezt a fajt. Tíz perc múlva, amikor is letette szegény agyonnyúzott nyávogógépet, úgy volt, hogy elindulunk.
- Most meg a kezed - eszméltem fel. - Orvoshoz megyünk.
- Oké, igazad van - mondta, és besétáltunk a hátsó bejáraton, ami egyenesen a szobámba vezetett, amiből egy fürdő nyílik, ezért nem kell annyit menni és időzni.
- Szép a szobád - nézett körbe a halványzöld helyiségben.
- Köszönöm. Az a fürdőszoba - mutattam az ajtóra, és ő be is ment. Két perc múlva vissza is tért.
- Aranyos a kutyád - kuncogott. A szám elé kaptam a kezem. 
- Hogy került ide be? - kérdeztem magamtól. Biztos Hailey volt. Ő szokta behozni állandó jelleggel, még akkor is, ha figyelmeztetjük, hogy ne tegye. Hiába, hajthatatlan...
Berontottam, és annyit láttam, hogy a kis Husky fajtájú lusta kutyuli békésen alszik. A mamuszomon. Egyből megsajnáltam, de muszáj volt kivinnem, ezért ébresztgetni kezdtem. Rám se hederített, csak rám ásított. Na, kösz. Nem tehettem volna mást; kirángattam volna, de amikor az ajtóig eljutottam, észrevettem, hogy a göndör a tükrömet bámulja, pont a küszöbön. Na ne. Ő most komolyan magát stíröli?! 
- Hahó! - integettem neki.
- Ja, bocs - rázta meg a fejét, annak reményében, hogy így kizökkenti magát a bámulásból.
Szerencsére nem kellett tovább küszködnöm, mert felállt, és kiment az udvarra. Felsóhajtva megmostam a kezemet, és elindultunk. Rápillantottam a telefonomra, és ráébredtem, hogy már négy óra van, ami annyit jelentett, hogy fél óra múlva ott kell lennünk, ami gyalog elég nagy kihívás lesz. Az előző alkalommal is csak azért értünk oda ennyi idő alatt, mert rohantunk. Tehát most is így kellett tennünk. A nagy sietség közben is sikerült beszélgetnünk. Nem volt semmi sem nevetséges, és ez egy ritka dolog. Kifejezetten letört volt a hangulat. Az a bizonyos beszédtéma mindkettőnket felzaklatott. Engem azért, mert hiányoznak az érintettek, őt pedig nem tudom. Volt valami különös az arcán. Nem bírt a szemembe se nézni. Nem éreztem aktuálisnak a rákérdezést, majd akkor fogom, ha eléggé megbízik bennem.
- Harry... - kezdtem. - Te megbízol bennem, ilyen kevés idő után? - érdeklődtem elcsukló hangon. Igen, korai megkérdeznem tőle, és szerintem ő is ezt gondolta. De én csak egy dolog miatt voltam kíváncsi rá.
- Igen, megbízom benned, teljesen - felelte olyan hangsúllyal, hogy teljesen elhittem neki, akármilyen meglepő is volt. Még a legrosszabb ember is elhinné ennek a csengő hangnak. Érdekes, hogy már megbízik bennem. Nem tudom, miért, de én is úgy éreztem.
- Tényleg? - kértem megnyomatékosítani csillogó szemekkel. Ismét egy igenleges válasszal találtam szemben magam, amitől felbátorodtam, de utána le is csillapodtam, mert nem gondoltam ezt jónak. 
- Köszönöm - mondtam halkan, mire ő lehajolt, és nyomott az arcomra egy puszit. Nem éreztem semmi olyat, hogy belepirulok, vagy valami ilyesmi. Szimplán jól esett. Olyan volt, mintha testvérek lennénk, és csupán a törődést mutattuk volna ki. 
A futólépteknek köszönhetően már ott is voltunk. Az orvos ismét kedvesen fogadott minket.
- Melyik is volt az ön röntgenképe, Mr. Styles?
- Fogalmam sincs... Annyit tudok, hogy azt mondta, hogy nagy baj van.
- Egy pillanat - lépett oda a - feltételezem - saját laptop-jához, és bepötyögte a nevét. - A tizenkettes - kezdett el keresgélni egy tucat papír között. - Meg is van - nézett a papírra. - Biztos, hogy azt mondtam, hogy baj van? - nézett fel a papirosról. Csak bólintottunk egyet. - Nos, ezek szerint összekevertem egy másikkal. Jelentem, hogy nincs semmi baj, csak egy krémet írok ki rá, és mehetnek - mosolygott ránk. Ennyit csinált, semmi mást, elnézést se kért, miközben én halálra idegeskedtem magam, nehogy valami baja legyen. A hirtelen megkönnyebbülés elöntött, kevesebb volt a teher a szívemen is. Legalább annyi szerencsénk volt, az előzőn kívül, hogy nem kellett bemenni a gyógyszertárba, ugyanis odaadta egyből.
- Köszönjük, viszlát! - köszöntünk el.
- Na, hova menjünk?
- Haza? - néztem rá összeráncolt szemöldökkel, amikor kiléptünk az épületből. 
- Meki - jelentette ki. Hát, oké. Két utca volt addig. Ezúttal viszont nem rohantunk. Lassan ballagtunk a forgalmas gyalogúton. Harry felvett egy kapucnit, és egy baseball sapka alá rejtette jellegzetes hajzuhatagát. 
A Mc Donald's-ban meglehetősen kevesen voltak.
- Mit kérsz? - fürkészett.
- Köszönöm, semmit - ráztam meg a fejem szégyenlősen. Soha nem tudok elfogadni semmit másoktól.
- Ugyan már, hiszen elkísértél az orvoshoz - kérlelt. 
- Jó. Akkor egy kólát.
- Ennyi? - kérdezte mosolyogva.
- Igen - viszonoztam a megnyilvánulását.
Fizetett, megkaptuk, és kimentünk a teraszra. Míg én a kólát szürcsölgettem, addig ő megevett egy Happy Meal-t. 
- Jé, nézd, itt van egy plüss - mutatta fel Micimackót.
- De ari - kuncogtam.
- Neked adom - nyújtotta felém.
- Köszi, de tartsd meg - nevettem el magam. 
- Mit csináljak vele?
- Öhm... Amit az emberek szoktak csinálni vele - gondoltam át jól a válaszom.
- Ez mit takar? - nézett rám a napszemüvege mögül.
- Azt, hogy... Nem tudom. Add oda Lux-nak. 
- Vele mostanság nem fogok találkozni - húzta el a száját. - Szünetünk van. 
- Értem. 
- Nos, akkor odaadom... - próbálkozott ismét.
- Én pedig elfogadom - villantottam rá egy 1000 wattos vigyort, mire ő is megmutatta a fogsorát (ennél hülyébben nem is fogalmazhatnék). - Köszönöm.
- Szívesen.
Mikor a parkolóba igyekeztünk, elhaladtunk egy autó mellett, amiben négy srác ült. Heves vitatkozásba kezdtek, de valamelyikőjük nagy hanggal leállította őket.
- Állj! - kiáltott - Tényleg a Nando's-ba kellett volna vinni ezt a lükét - motyogta. Harry-vel egyszerre kaptuk fel a fejünket erre a mondatra.
- Nee! Nee! Menjünk a répashopba! Most! Répaaaaaaaa - visított egy másik. Ez már igencsak gyanúsan hatott rám és a mellettem álldogáló, szemét zavarodottan összevonó fiúra.
- Figyeljetek. Tőlem bárhova mehetünk, ahol nincs kanál, de akkor döntsetek már! - csitította el a további három hangoskodó ismeretlent. Ekkor ismét óriási perpatvar alakult ki, mi pedig még mindig ott álltunk, szótlanul, egy helyben. Egymás szemébe néztünk (talán picit sokáig...), és így állapítottuk meg, hogy le kell őket állítani, mert ez még a végtelenségig is folytatódhat. Óvatosan, de hangosan bekopogtattam az üvegen, hátha észrevesznek, de semmi. Ha ezt nem hallották meg, akkor nyilván ami bent történik, az maga a világháború. Egyelőre könyveljük el a bábeli zűrzavarnak.
- Mi történik odabent? - kérdeztem félve.
- Csak a szokásos - vigyorodott el pimaszan, és volt rá oka, ugyanis abban a pillanatban kinyitotta az ajtót, ennek következtében - az addig az ajtónak támaszkodó -  Niall kiesett az autóból. És taps! Riadtan felkapta a fejét, és kérdőn nézett ránk.
- Hát ti? - érdeklődött.
- Az orvostól jövünk - magyaráztam meg. - Egyébként szia!
- Szia. 
Mikor a többiek feleszméltek, hogy női hangot hallanak, egymást lökdösve jöttek ki a járműből. 
- Szia Hil! - üdvözöltek egyszerre.
- Sziasztok.
- Tehát, most, hogy hajlandóak voltatok kiszállni, mi megyünk is.
- I knew you were trouble when you walked in! - énekelte Louis, teli torokból. Ha egy idióta filmben lennénk, most biztos felröppent volna a faágról az a kismadár, vagy egy ennél is idiótábban kitört volna az ablaküveg. A valóságban is szörnyű volt a nyikorgása, nemhogy egy filmben! Brr. Egyébként, jó hangja van, csak... Ez nyekergés volt. Erről jut eszembe; egy hegedű nyikorgása is illett volna. 
- Sziasztok! - mondtuk behúzott nyakkal (?), és elslisszoltunk.
- Komolyan, olyan, mintha öt évesek között nőnék fel. Őrültek, kupisak, és mindig csak a csajokon jár az eszük - jellemezte őket. - És mielőtt azt mondanád, hogy valószínűleg én is ilyen vagyok, jóváhagyom - kuncogott.
- Gondoltam, hogy te is ilyen vagy, de nem mondtam volna. 
Amíg felénk gyalogoltunk, addig be sem állt a szánk. Mindenféle hülyeséget mondtunk, és próbáltuk kitalálni, hogy Lou miért szereti annyira a répákat. Először arra jutottunk, hogy attól jobban fütyül (szülői kamuk...). Másodszor viszont már olyanokra tippeltünk, hogy azért mert sárga, vagy mert gyökér (?). Furcsa. 
- Nem jössz be beszélgetni? - mosolyogtam, amikor a célpontként kitűzött helyre érkeztünk.
- Bemehetek.
Ismét a hátsó bejáratot vettük használatba. A szobám nagyobb rendben volt, mint amikor elmentünk, ezt nem értettem. 
- Mi történt itt? 
- Tőlem kérdezed? - tekergette az egyik göndör tincsét. Whoaaaa. Írom a végrendeletem, pá!
- Mindegy - huppantam le a kicsi, de elég puha kanapémra. Megpaskoltam (hogy is szokták ezt mondani?) magam mellett a helyet, ami azt takarta, hogy nyugodtan üljön le. 
- Nos? Miről beszélgessünk? - csücsült le (komi öt éves agyam van) mellém. 
- Amiről szoktunk. Mi van mostanság a srácokkal?
- Jól vannak. Csajoznak, pasiznak... 
- Mi? - kerekedtek el a szemeim.
- Csak vicceltem - röhögött ki. 
- Csúnya vicc volt.
- Bocsi - simította meg a vállam. 
- Semmi baj - *csináld csak ezt, Hazza drága, akkor többszörösen megbocsátok. Ördögi kacaj.* Beteg vagyok, az már biztos. 
Hirtelen - feltételezem - mindketten nagy csörömpölést hallottunk lentről. Felpattantunk (egyszerre álltunk fel, és egymásnak ütköztünk, khm), de ezt az örömöt el is rontotta egyből valami. 
- Fluffy! Mit csináltál, te kutyus... - fogtam a fejem.
- Nyugi, összetakarítjuk.
- Biztos segítesz, ahelyett, hogy hazamennél? - néztem rá csodálkozóan.
- Persze! Addig is jól elleszünk - biztatott. Ez elég biztatóan hangzott. Haha.
Elkezdtük összetakarítani a törött vázát, és az abból származó vizet. Ő sepregetett, én pedig felmostam. Miután szilánkmentessé tettük a területet, felmostam. Azonban egy dologgal nem számoltam; hogy a padló csúszni fog. Megcsúsztam, és egyenesen Harry karjaiba zuhantam...

Ha tetszik, akkor komit, légyszi :)♥

Chapter 5

Az előző részhez nagyon kevés komment érkezett. :(
Ezzel a résszel már nem akartam szombatig várni, mert egyébként addig vártam volna.
Mondjuk, nem szabad panaszkodnom, mostanában nem megy túl jól az írás (nem mintha máskor annyira jól menne...).
Nagyon nagy örömet szereznétek azzal, hogyha tetszik, akkor nem csak tetszikelnétek, hanem komiznátok is. ♥
Ez is elég uncsi lett, és szörnyen is írok... de hosszú. Jó olvasást. xx

*Másnap reggel*

Ma kivételesen boldogan ébredtem. A nap sütött, a madarak csicseregtek, és a hőfok is kedvezett a londoni lakosoknak. Beálltam a zuhanyrózsa alá, és váltózuhanyt alkalmaztam, ami igazán felfrissített. Beszárítottam a hajam, majd felkötöttem egy szoros copfba. Felvettem a futóruhámat, ami egy fekete Adidas térdnadrágból és egy fehér szintén Adidas trikóból állt. Ráérősen a kezembe vettem a telefonomat, és felhívtam Destiny-t. Ő már természetesen tud a fiúknál eltöltött időről, de a tegnapi napról még nem.
- Sziaaa - köszöntöttem boldogan.
- Sziaaa - köszöntött nem túl boldogan, leginkább ásítva.
- Kapd össze magad, mert futni megyünk. Hogy ki legyél segítve: zuhany, mosakodás, öltözés, reggeli. Ami azt jelenti, hogy háromnegyed óra múlva legyél itt - járkáltam. Na jó, szerintem nem csak én szoktam ide-oda mászkálni telefonálás közben.
- Ajjj, neeee - nyöszörgött, és melléképzeltem a meggyötört arcát is. Idilli pillanat lehetett.
- Akarsz lapos hasat, és feszes combokat? 
- Persze! - élénkült fel egyből a hangja.
- Akkor tedd azt, amit mondtam. Háromnegyed óra múlva nálunk - mondtam, és kinyomtam. Héé, ez rímel. Tam-tam. Te jó ég, mennyi agysejtet veszíthettem az elmúlt 1 évben?!...
Leszaladtam a földszintre, ahol már tárt karokkal várt Hailey. 
- Hilary! Hol voltál egy és fél napig? - érdeklődött, mivel tegnap későn értek haza anyával, és ő már korán aludt, csak anyuval tudtam beszélni.
- A One Direction-nél - mosolyogtam az öt éves kishúgomra.
- Ők azok akik a beautiful-t éneklik?
- Igen, ők - válaszoltam fülig érő mosollyal, és bekapcsoltam a telefonomon a What Makes You Beautiful-t, mivel tudom, hogy nagyon szereti.
Mikor meghallotta, felcsillant a szeme, és énekelni kezdett Liam-mel együtt. Imádom azt a kis vékony, gyerekes hangját. Elképesztően aranyos volt. Mikor vége lett, megkért, hogy csináljak neki reggelit. 
- Kitalálom. Gyümölcssaláta? - kuncogtam. 
- Ühüm! - ugrándozott. 
Elkészítettem mindhármunknak (anyára is gondoltam), és elfogyasztottuk, amikor is anya jött elő a szobájából.
- Jó reggelt - húzta mosolyra a száját.
- Neked is - válaszoltunk kórusban. 
- Jó étvágyat - raktam ki az asztalra a reggeliét. 
- Duplán köszönöm.
- Szívesen, bármikor. 
Felmentem fogat mosni, de közben a telefonomból üzenetjelző hang hallatszott. 

Hogy vagy? :)xx

A feladó pedig... Dobpergést... Harry! Azonnal, de röviden válaszoltam.

Köszi, egész jól, te? :)

Harry: Köszi, én is... Rohanok próbára, majd beszélünk. xx

Én: Oké. :) xx

Jól esett, hogy gondolt rám. Igaz, hogy ez egy elég kis dolog, de apró örömök. Mindeközben elfelejtettem fogat mosni, ezért most következett. Pont, mikor végeztem, meghallottam a csengőt. Gyorsan a zsebembe csúsztattam a telefonomat meg némi pénzt, és ajtót nyitottam. 

- Szia - mondtuk egymásnak egyszerre, és megöleltük egymást. 
- Akkor indulhatunk?
- Persze - válaszolta fitten (?).
- Maximum 3 óra múlva jövök, futni mentem, sziasztok - kiáltottam be a házba, majd becsuktam az ajtót, kívülről.
- Lesétálunk a partra, és ott elkezdünk futni, oké? - néztem Des-re, aki egyből egy beleegyező választ adott. 
- Nos? Mi történt tegnap? - húzogatta a szemöldökét.
- Semmi... - vontam meg a vállam. - Csak elkísértem a kórházba. Ott pedig megállapították, hogy nagy baj van a kezével, én meg kiakadtam, hogy miattam történt az egész... Aztán megnyugtatott, ráadásul holnap ismét kísérem az orvoshoz - meséltem neki, ő pedig csillogó szemekkel folyamatosan bólogatott. 
- Ésésésés... történt valami?
- Megölelt. Ennyi - mosolyogtam a kissé felpörgött lányra. 
- Ó. Oké - higgadt le. Egy másodpercre. - Amúgy milyen velük lenni? Kedvesek? Mit csináltatok reggel? Mi volt? 
- Nagyon jó, jó fejek és viccesek... Igen, nagyon kedvesek és rendesek. Paul jött be üvöltve, majd mikor rájött, hogy mi történt, lenyugodott. Arra meg mit válaszoljak, hogy mi volt? Egyébként a One Thing-et játszottam el nekik - adtam választ a kérdészuhatagra, miközben azon gondolkodtam, hogy mikor megyünk vissza az orvoshoz.
- Értem - torpant meg, mivel odaértünk a helyre, ahol futni szándékoztunk. 
- Szóval, kapcsolj be egy pörgős zenét, és fussunk - mondtam el a tervemet. 
- Okidoki - ezek a szavak... öt évesnek érzem magam a közelében. :) (nem bírtam ki, hogy ne tegyem oda azt az aprócska mosolygó smiley-t, bocsássatok meg :D)
Bekapcsolta az Up All Night-ot, és pár másodperc helyben futás után megindultunk, mint az őrültek. A lapos hasért mindent...
Fél óra múlva még valamennyire bírtam, de a sprint már nem ment. Pontosan ezért, közös megegyezés alapján elfutottunk egy fagyizóig, és fagyiztunk egyet. Én a szokásosat választottam; a barack-sárgadinnye párosítást, míg Destiny egy újfajta, különleges ízt próbált ki, az avokádót, szintén sárgadinnyével. 
- Csajos este? - vetettem fel az ötletemet.
- Benne vagyok - mondta nagy lelkesedéssel.
Éppen a standtól sétáltunk ki, miután megettük a fagylaltunkat,  amikor megpillantottam egy fekete Range Rover-t, amiben egy göndör hajú srácot véltem felfedezni.
- Hé, gyere - hívtam magammal Des-t.
Halkan odalopakodtam az autóhoz, és bekopogtattam az üvegen, amíg ő pakolászott az anyósülésen levő táskában. Odakapta a fejét, de mi már lehajoltunk. Mikor visszafordult, akkor elismételtük ugyan ezt. Mérgesen fordult vissza, mire én megsajnáltam, és amikor kopogtattam, akkor már nem hajoltam le, hanem beintegettem az ablakon. Az arckifejezése átváltott mérgesről boldogra, és lehúzta az ablakot. 
- Szia - köszönt, először csak nekem. Ekkor feltűnt Des is. - Szia - villantotta meg a hollywoodi vigyorát Harry. A lány meg sem tudott szólalni, csak akkor, amikor meglöktem a könyökömmel.
- Szia-a-a - üdvözölte remegő hangon. Haz derült egyet a szégyenlős Des-en.
- Hogy hívnak?
- Öhm... Destiny Crawford vagyok - motyogta még mindig a boldogságtól szétvetetten (van ilyen kifejezés? xd).
- Szép neved van - kacsintott rá Harry, már csak heccből is. Barátnőm pedig, természetesen majdnem összeesett. - Haza vigyelek benneteket?
- Öhm... - néztem kérdőn Destiny-re, de ő még mindig csak óriási szemekkel bámult maga elé, viszont amikor belekönyököltem az oldalába, hajlandó volt megszólalni.
- H-ha szeretnéd...
- Üljetek be - vigyorgott, amitől meglátszódtak a gödröcskéi.
A hazafelé vezető úton az idegbajos csajszi ellazult, és beszélgetett a kevésbé idegbajos sráccal. Szép pár lennének. 
- Amúgy, mit csináltatok a város kellős közepén? - pillantott rám (mivel én ültem az anyósülésen), majd újra visszavezette a tekintetét az útra.
- Futottunk és fagyiztunk.
- Mi elől futottatok? - ráncolta össze a szemöldökét, miközben bevett egy éles kanyart.
- Helyesbítek. Nem valami elől, hanem valamiért.
- És pontosan miért is? - nevette el magát kínosan.
- A lapos hasért - néztem rá amolyan "hogyhogy nem tudtad?" tekintettel. Már én sem vagyok szégyenlős, átmentünk mindketten haveri stílusba. 
- Hm. Értem. 
Bő két perc múlva a házunk elé értünk. 
- Hil - hívott oda magához. Gyorsan odaszóltam Des-nek, hogy menjen be, majd megyek, de előtte elköszönt a cicakedvelőtől (na jó, nem akarom annyiszor leírni azt, hogy Harry, vagy a beceneveit :D). - Holnap találkozunk - villantotta meg fogsorát, és közelebb lépett hozzám.
- Jó. Majd megbeszéljük, hogy mikor.
Egy öleléssel elbúcsúztunk egymástól. Jól esett. Nem, nem azért, mert tetszik (azért rosszul se néz ki...), vagy mert szerelmes vagyok belé. Egyszerűen már túl sok ideje nem ölelt meg senki, Hailey-n és rajta kívül. Amíg ő beült az autóba, addig én lassan lépkedtem be a kapun. Még egy utolsót intettünk egymásnak, és bementem a házba, ahol anyut és Des-t láttam beszélgetni. 
- Szia anya, Des, gyere, felmegyünk - rángattam magammal az emeletre. Lehuppantunk a pihe-puha ágyamra, és bekapcsoltam a tévét. 
- Mit nézzünk? - kérdeztem.
- Meséééét - nyújtotta el a végét.
- Azon belül?
- Hm... - gondolkodott - Susie és Tekergő! - találta ki ragyogó szemekkel.
- Jó, akkor le megyek megkeresni, mert csak a húgomnak vannak ilyen meséi - vihogtam, aztán lespuriztam.
- Anya, hol van a Susie meg az a kutya?
- Felső polc, második oszlop, harmadik - mondta, fel sem nézve a laptop-ból. Úgy tűnik, hogy igencsak egy stílusa van a testvéremmel. Kétségtelenül (ahogy Des mondaná) öribarik lennének.
Felvittem a lemezt egy tál pattogatott kukorica társaságában, és arra készültem, hogy megnézzük a filmet, de a drága barátnőm a telefonomat bújta. 
- Hé, hé, hé.... Te nem is szóltál arról, hogy SMS-eztél Mr. Tökéletes-sel? - vont kérdőre.
- Kellett volna? Csak megkérdezte, hogy hogy vagyok.
- Ja, télleg'. Tök jó a hátlapod - kocogtatta meg.
- Köszi. 
Nem hiszem el, hogy ilyen hamar megbékélt azzal a ténnyel, hogy nem mondtam el neki egy kis apróságot. Mi ketten azt az elvet valljuk, hogy mindent elmondunk egymásnak, ami fiúkkal kapcsolatos. Most az egyszer megszegetem, csoda, hogy nem akart egyből felakasztatni. Hahahaa.
- Ja, amúgy van új üzid! 
- Dobd ide.
Hiba volt ezt mondani, ugyanis ő komolyan dobta. Szerencsére semmi baja nem lett, szóval megnéztem, hogy ki keresett. Valami Styles nevezetű volt, micsoda döbbenet... Minden esetre én eléggé feldobódtam az egysoros üzenetétől.

Jóéjt szépség :)<3 xx


Komit légyszi, ha tetszik. ♥
A kritikákkal tudok javítani, szóval írjátok meg, ha valamit elrontottam, vagy nem tetszik! Köszönöm.♥

Első díjam *-*

                                                                          A díjat köszönöm Lili^^-nek :)

Szabályok: úgy is tudjátok… :D

1. Írj magadról 11 dolgot!

1. Imádom a virágokat

2. Mániákusan fordítok dalszövegeket

3. Kritikus vagyok

4. Imádok írni…<3

5. Klausztrofóbiás vagyok

6. Kedvenc hobbim az olvasás

7. Szeretek görkorizni

8. Nem szeretek tesizni (leginkább a tesitanár miatt…)

9. Határozott vagyok

10. Magabiztos vagyok

11. Külön listát kell vezetnem az általam olvasott blogokról, annyira sok van… :P

2. Válaszolj 11 kérdésre!

1. Kedvenc csoki? – Twix és Snickers :)

2. Jégkrém vs. fagyi? – Jégkrém forever!<3

3. Melyik tantárgyból vagy a legjobb? – Angol

4. Milyen nyelveket tanulsz? – Angol és francia

5. Kedvenc állat? – Mindet szeretem… de ha muszáj választani, akkor tengerimalac, zsiráf, kutya, és cica :)

6. Hip-hop vagy balett? – Régebben hip-hop-os voltam, szóval egyértelmű…<3:)

7. Milyen telefonod van? – Régi, de egyszerűen kezelhető :’D

8. Kedvenc süti?^^ - Hááááááát, a csokitorta?:$

9. Írj egy mondatot, amit Niall Horan mondott. Egyszer. Valamikor. :D – „Sometimes, the girls hug all the boys except me, and I just smile, but it hurts.” Szegény Nialler :c <3

10. Mi a véleményed Debby Ryanről? – Öhm… a sorozatát elég idiótának találom, de magával a csajjal nincs bajom… :)

11. Ha eltüntethetnél egy színészt/énekest/bandát az iparból, hogy soha többé ne lehessen róla hallani, ki/kik lennének azok? – A The Wanted…

3. Írj 11 kérdést!

1. Mit tennél, ha megtudnád, hogy holnap meghalsz?

2. Szerinted kinek a könyvei jobbak : Leiner Lauráé vagy Meg Cabot-é? 

3. Kedvenc parfümöd?

4. Kiskorodban melyik volt a kedvenc nyelvtörőd? :)

5. Hányas tanuló vagy?

6. Mit csinálsz a szabadidődben?

7. Van "alvós macid"? :D

8. Ha igen, mi a neve?

9. Milyen foglalkozást szeretnél csinálni felnőtt korodban?

10. Mit gondolsz a 1D-s srácok tetkóiról?

11. Kedvenc meséd?

4. Akinek küldöm:

The New Legend